Fanfic

1. rész

Itt állok úgy érzem vége mindennek.. A pisztolyt a fejem felé tartom. Meg fogom húzni a ravaszt. Kész ennyi volt. Ezt már nem bírom tovább. Az életem egy roncs mindenkit elvesztettem aki fontos volt. Még egyszer visszapillantok keserű sorsomra. Mégegyszer utoljára……

Jamie Chavo a nevem, ez az én történetem.. 18 éve láttam meg a napvilágot, van 1 testvérem Jina, 6 évvel idősebb nálam. Anyukámat 7 éves koromban vesztettem el, balesetet szenvedett, a kamion vezetője ittas volt, nem figyelt a piros jelzésre és frontálisan ütköztek, anya a helyszínen meghalt.. Egyébként lassan 14 éve autóversenyzek. Anya halálakor abba akartam hagyni, de apa és Jina segített és nem engedték, hogy feladjam az álmaimat. Most itt állok a tükör előtt, a McLarenes cuccokban nagynak látszom. Nagynak is akarok látszani. De belül valami fura érzés vett hatalmába, olyan ami eddig soha, a félelem. Vajon sikerül úgy teljesítenem, ahogy azt elvárják tőlem? Remélem. A folyosókról szófoszlányok szűrődnek be. Ott várnak rám a többiek, mindenki rám vár. Rám. A média nem hagy élni mióta kiderült, a McLarenben fogok versenyezni. A nyomás óriási, muszáj teljesítenem, nem elég behozni a kocsit pontszerző helyen rögtön dobogót várnak tőlem. A megfelelési vágy szinte megfojt. A promóciós események tömkelege miatt, szinte levegőért kapkodok. De ezt akartam, tudnom kellett volna, hogy ez ilyen nehéz. Ez volt az álmom, most pedig itt vagyok és félek. Jamie  szedd össze magad. Minden még  2002-ben történt, amikor megnyertem a gokart bajnokságot és ennek jutalmául elmehettem apával és Jinával életem első nagydíjára Spa-ba. Ott betekintést nyertünk a McLaren Motorhome-jába…. Amikor  megnéztük találkoztam az egyik versenymérnökkel nagyon jól éreztem magamat. A beszélgetés végén azt mondtam neki remélem egyszer az én versenymérnököm lesz. Most itt vagyok és valóban ő lett. Ez nagyon jó, mivel ő egy nagyon rendes fickó, Tom Andrew-nek hívják. A Spaban eltöltött hétvégén nagyon jó volt és amikor vége lett nem akartam elhinni, hogy haza kell mennem. Akkor ott megfogadtam, hogy egyszer majd én miattam fognak izgulni a helyszínen a családtagjaim. Most annyira boldognak kellene lennem, de nem tudok, mert rettentően izgulok. Kimegyek egy kicsit levegőzni. A Paddockban sétálva egy gyönyörűséges angyalra lettem figyelmes. Olyan gyönyörű volt, csokibarna hullámos fürtjet a lágy szellő simogatta, zöld szeme elvakított. A mosolya, akár egy angyalé. Felém jön, meg merjem szólítani? A szemebe néz én meg az övébe és csilingelő hangján hozzám szól:

- Had mutatkozzam be Sophia Witmarsh.

- Szia a nevem Jamie Chavo. Csak nem?

- De. Igen. A lánya vagyok. Te vagy az új pilóta nem?

-  Igen. Én vagyok.

Ekkor hirtelen óriási zuhéval, villámlással, mennydörgéssel és széllel jött meg a vihar. Gyorsan befutottunk a Red Bull büféjébe, mivel az volt a legközelebb.

- Most itt maradunk egy keveset. Mosolygott rám azzal az angyali arcával.

- Igen. Úgy tűnik.

Sokat beszélgettünk a versenyzésről, a tanulásról, az utazásról és még jó sok mindenről. A család is szóba került. Beszél anyukájáról, a családi kirándulásokról, melyből nagyon kevés van, mivel az apja munkája miatt csak nagyon kevés időt tudnak együtt tölteni.

- Én nagyon jó kapcsolatot ápolok anyával, ő az én legjobb barátnőm, rá mindig számíthatok, bizalommal fordulhatok felé.

- Az nagyon jó, hogy ilyen jól kijöttök egymással.

- És te neked a kapcsolatod milyen az anyukáddal?- ekkor elöntött a szomorúság.

- Jamie mi a baj?