Sziasztok! Ezt az oldalt nem folytatom, a dolgokat fent hagyom, így elérhetőek lesznek....

Kérlek látogassátok meg az oldalamat, melyen a Sötétség az alagút végén  c. történetem fut, egy kicsit átalakított változatában... Lassan itt a suli, de szeretnék 3-4 naponta vagy akár előbb is hozni részeket. Remélem tetszeni fog nektek!! Használjuk ki az utolsó hétvégét a szünetből, és szorítsunk kedvencünk jó szerepléséért.

 http://lilly555.blogspot.com/

Folytatás

-         Sammy- ismételte a nevemet.

Az ágy felé pillantottam, és ő meg rám nézett a nevemet ismételte harmadszorra. Odafutottam és átöleltem, ráborultam a mellkasára hallgattam a szívdobogását. És sírni kezdtem. Ő felemeltem a fejemet és egy csókot nyomott az orromra,

-         Szeretlek. Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, hogy mindennap itt voltál velem, én szólni akartam, de nem tudtam, akartam valami jelet adni, de semmim sem mozdult. Szörnyű volt, szörnyű idegen voltam a saját testemben.Te még mndigb milyen gyönyörű vagy- mosolygott rám.

-         Szeretlek, imádlak!

Közel húzott magához, és csókolóztunk. Csókolóztunk időtlen-időkig. Nem akartam abbahagyni soha többéé nem akartam tőle elválni, mindig itt akarok vele lenni az idő végeztéig. Az orvos megvizsgálta, és azt mondta, hogy csoda történt, hogy fel fog épülni, és versenyezhet is. Bement hozzá Martin és Anthony is nagyon sietett. Mivel épp versenyhétvége volt. Lewisnak közben megmutattam a kisfilmet, amit a többi pilóta készített neki. Nagyon tetszett, neki és el se akarta hinni, hogy ennyire szereti

      -    Szia Sammy.

-         Nah, jó volt egy kicsit beszélgetni?

-         Igen  jó volt, bár nagyon fura, tudod eddig csak a versenyhétvégéken meg bent a gyárban beszélgettünk, és bár azt mutatta, hogy boldog és nem zavarja a kialakult helyzet, mégis látom egy-két pillantásán, hogy ezt az egész dolgot nagyon nehezen teszi össze magában

-         Igen ezt én is láttam, kicsit fura volt, most bemegyek hozzá, te meg nyugodtan menj a dolgodra.

-         Oké, szia.

-         Szia.

Elindultam az ajtó felé, majd bekukucskáltam a kis résen, ott feküdt és elkeseredetten nézett maga elé.

-         Itt vagyok kicsim, jó volt beszélgetni Martinnal?

-         Igen, jó volt, hiányoztál.

-         Te is nekem. Lewis bánt valami, beszéljük meg.

-         Igazából, velem van a baj olyan furcsa ez az egész, hogy most felébredtem mindenki ennyire figyel rám, nagyon sokat változtatok, úgy érzem, hogy kmaradt fél év az életemből, ami nagyon sok, és nem tudom igazából.

-         Jól van nyugodj meg majd együtt átbeszéljük ezt a fél évet, mindent elmondok neked.

-         Köszönöm

-         Igen. Sammy az esküvővel mi legyen?

-         Lejárt a látogatási idő.- rontott be az orvos az ajtón.

-         Rendben, szia szívem.

-         Szia.

Elindultam kifelé, majd haza anyához. Felmentem a szobámba és lepihentem. Végre tudtam aludni, nagyon jó volt. Reggel lezuhanyoztam, és ettem, ezután elindultam a korház felé.  Lewis már fennt volt.

-         Szia.

-         Hello.

-         Hogy telt az éjszaka?

-         Nem túl jól, nem nagyon aludtam.

-         Miért?

-         Fájt a fejem. És te hogy aludtál?

-         Végre kipihentem magam.

-         Sammy!

-         Igen?

-         Szeretlek, és nagyon hiányoztál, köszönöm, hogy végig kitartottál mellettem. Nagyon sok erőt adsz nekem.

-         Nekem is mivel, mint virágnak a napsugár úgy kellesz nekem, tudom: ez egy el nem múló szerelem. Éget a vágy, amikor hozzád érek, minden porcikámmal csak téged érezlek. Nem érdekel semmi, csak hogy veled lehessek,
s forró szívemmel téged szeresselek! S ha néha össze is veszünk, én akkor is nagyon szeretlek,örökké veled maradok, s nem lesznek már könnyek. Éjszakákon veled töltöm minden percem, mert csak az enyém vagy egyetlen szerelmem!

-         Szavakba csordul belőlem a hála. Nem mert jó és szép vagy, nem mert fáradt álmok szólnak rólad, nem mert kezem kezedbe fogadod, nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén, nem mert átjár sötétkék hiányod, hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy."

Közelebb bújtam hozzá és átöleltem, ő még szorosabban magához húzott, rátettem a mellkasára a fejemet, a szívünk egyszerre dobogott, ő a hátamat simogatta, majd felemelte a fejemet és megcsókolt. Csókolóztunk percekig, semelyikünk sem akarta abbahagyni.

Sziasztok!!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy ennyit kellett várni a folytatásra. nem szeretnék mentegetőzni, de nem voltam Magyarországon. Nah, ne is húzzuk tovább a szót itt a köv. rész. Olvassátok el, remélem tetszik, és ha nem túl nagy kérés pár kommentet kérek!!!

Kifürkészhetetlen út-

-         Mit?- a telefonom csörgött.

-         Sam. Hol vagy? Indulnunk kéne.

-         Jaj, bocs csak..na mindegy. Megyek. Sietek.

-         Akkor holnap majd beszéljünk egy kicsit. Hol laksz?

-         A szállodában megtalálsz. 107-es szoba.

-         Ok, köszi

Bementünk együtt, beszéltünk az orvossal is. Én teljesen ki vagyok készülve ettől azegésztől. Hiányzik. Rémisztően. Reggel fejfájással keltem. Rettentően fájt. Valaki az ajtón kopogtat. Egyre erősebben és erősebben. Gyorsan magamra kaptam a köntösömet, és az ajtóhoz rohantam. 

- Szia, hát te mit keresel itt?

- Téged. Egyetlenem.

- Valami bajod van?

- Nem. Csak beszélgetni szeretnék.

- Akkor gyere.-tágabbra nyitottam az ajtót, majd betesékeltem.

-Sam.

- Igen? Miről szeretnél beszélni?

- Rólunk. Arról, hogy mennyire hiányzol, és hogy még mindig szeretlek. Próbáltalak kiverniu a fejemből, de nem sikerült. Kérlek, bocsáss meg mindenért. Kérlek. Emlékszel azokra a napokra? A kis tavasbarlangra? Hogy mennyire élveztük. Hogy mennyire szerettük egymást.

- Kérlek. Én már kapcsolatban élek és nagyon boldog vagyok. Nem akarom a régi dolgokat újra a felszínre hozni. Én már lezártam az életemben a rólad szóló fejezetet. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. Értsd meg.

- De Sam. Én szeretlek.- az ajkai egyre közeleb kerültek az enyéimhez, majd egy csókban forrtak össze.

Egy óriási pohonnal jutalmaztam a jelenetet.

- Ezt most miért?

- Metrt nem kellet volna menj el. Érted!!! Menj, hagyj békén. Ne keress, ne akarj kapcsolatba lépni velem. Hagyj békén örökre.- valaki az ajtón kopogtatott. 

- Szia Seb!

-Szia...sztok.

- Jaj, bocs ő itt Damon Tomson, egy volt iskolatársam, aki épp elmenni készül. Ugye? Örökre, és elbúcsúzni jött.

A következő hetek nagyon rosszul teltek. Pár napig még gondolkoztam ezen a dolgon, de végleg lezártam.Szerencsére nem nagyon keresett csak egyszer, de akkor tisztáztam vele mindent, és úgy tűnik megértette.  Mindennap bementem hozzá a korházba. Minden egyes nap egyre nehezebb és nehezebb lett. Nagyon rossz érzés volt látni, hogy a mindig pörgős életet élő, életvidám párom, most mozdulatlanul fekszik, semmire sem reagálva. Félte, féltem nagyon, hogy soha többé nem ölelhetem át, hogy soha többé nem csókolhatom, nem nézhetek a szemébe, nem hallhatom a hangját. Próbáltuk egymásban tartani a lelket, próbáltuk. Átszállítottuk Angliába egy klinikára a legjobb orvosokhoz. Mindennap meséltem neki, elmeséltem mindent, ami velem történt. Meséltem neki a futamokról, és mindenről. Mivel azt hallottam, hogy a komában lévő embereken azzal lehet segíteni, ha beszélnek hozzá. Már lassan féléve nem bújhattam hozzá. Szörnyű volt. Amikor bementem hozzá, az orvos megkérdezte tőlünk, hogy még mindig hagyják-e a gépeken. Nem, nem szabad lekapcsolni a gépekről, én még mindig hiszek a csodákban. És át szeretném élni. Beléptem a kortermébe. A vágások és a sebek már meggyógyultak szépen. Ott feküdt ugyanúgy, mint fél évvel ezelőtt. Megfogtam a kezét.

-          Kérlek, adj valami jelet. Már nagyon hiányzol, egyetlenem, mindenki érted izgul, mindenki rád vár. Mindennap meglátogat Seb és Nando is. Button van, amikor naponta kétszer is bejön. Nico is volt már itt. Ron és Martin itt ült mindennap kint, de mivel elkezdődött az idény, nem nagyon tud már bejönni, viszont telefonon tartjuk a kapcsolatot. Kérlek, kérlek, ébredj fel, adj nekem valami jelet, már nem bírom nélküled.

 Vártam a csodára, de semmit sem történt, semmi. Odasétáltam az ablakhoz. Kinéztem a nap hét ággal sütött, a gyerekek lent játszottak, szerelmespárok sétálgattak a folyóparton. Minden vidám volt, mindenki mosolygott. A madarak csicsergése a gyermekek kacaja szűrődött be a kis szobába. Belül a lelkem és a szívem halott volt. Az égbolton csak pár fátyolfelhő kúszott. A lágy szellőtől a kis ablak függönye lengedezik. A természet most már teljesen felkelt hosszú álmából, és még mindig ott fekszik. Felnéztem az égboltra, behunytam szemeimet, a kezemet magam elé tettem és imádkozni kezdtem. ,, Istenem kérlek, könyörülj meg rajtam, add nekem vissza, már nagyon hiányzik, kérlek.”

-         Sammy- halk suttogást hallottam, mintha az ő hangja lett volna- már képzelődök is.

-         Az orvos most, fog tájékoztatást adni.

-         Oké megyek.

Meghallgattuk az orvost, nem nagyon mondott semmi konkrétumot.

Jenson tartja bennem a lelket. Nameg Seb és Nando.

-         Sammy, hidd el fel fog épülni.

-         Nando, én nagyon félek. Már aznap reggel éreztem, hogy fog valami történni. Mondtam is neki, hogy vigyázzon magára. Bocs, hogy Raque-t áthívtam.

-         Semmi baj, Sam, én tényleg sajnálom, tudom nem voltunk valami hú de jó barátok, de mostanában kezdtem megszeretni, hogy jobban megismerem.

-         De nem kell magadat okolni, a helyzet így alakult. Nem tehetsz róla.

-         Sam, én vigyázni fogok rád, amíg Lewis nem lesz jobban.

Raque közeledett felénk.

-         Szia- odafutottam hozzá és átöleltem.

-         Szia, Sam.- a vállára hajtottam a fejemet és zokogni kezdtem.

-         Ugye nem lesz semmi baja. Ugye nem?

-         Sam kérlek nyugodj meg… Most menjünk haza. Kérlek, látom nagyon fáradt vagy.

-         Jó.- egyeztem bele.

Elindultunk ki az épületből. Visszapillantottam még a kis szobára. Majd kijövet az égboltra. Nagyon be volt borulva az ég, a fák már szinta teljesen kopaszok voltak. A levelek ropogtak a lábunk alatt. Raque végig ott volt mellettem, vacsoráztunk, bár nem nagyon tudtam enni, mindössze fél szelet kenyeret sikerült leerőszakolnom. Reggel egy cetli fogadott.

,, Szia Sammy!

El kellett mennem, majd hívj, ha bármi hír van. Szóltam Sebnek, hogy menjen át hozzád, és vigyen be a kórházba. Ő majd vigyáz rád.

Ölel, barátnőd:

                                                                       Raque.”

Lezuhanyoztam, és próbáltam emberi alakot ölteni magamra. Seb kopogtatott az ajtón.

-         Szia!

-         Szia-  köszöntem neki

-         Hogy vagy?

-         Nem túl jól. Nagyon félek.

-         Sam, sajnálom a történteket, biztos hogy hamarosan fel fog épülni erős ő, nagyon erős.

A kocsiban nem nagyon szóltunk egymáshoz, 20 perc alatt értünk od a korházba. Bementem lewishoz, beszéltem az orvoskkal, és hazamentem Sebbel.

- Sam, holnap reggel találkozunk abban a kis kávézóban reggelt.

- Jó, akkor holnap.

Felmentem a szobámba, és az ágyra terültem. Reggel gyorsan belebújtam egy farmerbe, és egy hosszúújú pólóba egy dzsekivel, mivel nagyon hideg volt odakint. Sétáltam az utcán, amikor hirtelen valaki hátulról megragadott. A szőr felállt a hátamon, az ereimben a vér jéggé fagyott hirtelen.

-         Úristen. Damon. Damon Tomson?

-         Szia, Sam. Nagyon régen láttalak.

-         Úristen, te hogy-hogy erre?

-         Ideköltöztem. Látom még mindig nem, felejtettél.

-         Miért?

-         Látom a szemedben.

-         Igen. Becsaptál. Te voltál nekem minden. És a legjobb barátnőmmel megcsaltál. A szívemet törted össze.

-         Sam, nagyon sok mindent nem tudsz még. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.

-         Sajnálhatod. Rémisztően megbántottál. Pedig akkoriban azt hittem, hogy veled fogom leélni az életemet.

-         Sam. Azt nem önszántamból tettem akkor…

Folytatás-11.rész

Mindenki döbbenten állt, Ron és Martin arcán láttam a csalódottságot.. Martin a falnak fordult és zokogni kezdett. Anthony sokkos állapotba került…

     -     Kérem doktor úr! Mennyi esélye van a teljes felépülésre??-kérdeztem pedig tudtam, hogy a válasz nem az lesz amit hallani szeretnék..

- Egyelőre nem túl sok mindent lehet mondani, de jelen pillanatban nagyon kevés esély van arra, hogy 100%-osan felépüljön. Az elkövetkező 2 hét nagyon kritikus…

 Mindenkit lesújtott a hí

     -      Bemehetek hozzá?

     -      Pár perc.

     -      Magánál van?

     -      Igen.

Elindultam az ajtó felé… Az egész testem remegett. Lehúztam a kilincset és elindultam lassan az ágy felé. Amikor megláttam alig tudtam visszatartani a zokogást, az arca teli volt vágásokkal, sebekkel.

-         Lewis, hogy vagy?

-         Megvagyok.

-         Lewis szeretlek, fáj valamid?

-         Mindenem. Én is szeretlek. Sammy, segíts!

-         Mit lewis, mi a baj?

Ekkor hirtelen a gépek sípolni kezdtek, lewis szeme becsukódott.                 

Kirohantam a korteremből és ordítani kezdtem

-         Orvost, orvost!!!!!Segítség!!!!!Segítség!!!!- a földra rogytam zokogva.

-         - Nem veszíthetem el, nem veszíthetem el ezt az embert. Nem.

Istenhez kezdtem fohászkodni, és fiigyeltem a ki-be rohangáló orvosokat.

-         Sammy. Mondott valamit?- kérdezte tőlem Linda.

-         Igen, igen, beszéltünk.- mindenki rám figyelt.

-         És miről, hogy volt?

-         Nem volt jól, nagyon nem, nagyon nem.                                                                                                  

A hangulat egyre rosszabb lett, ekkor Raque lépett ki a szomszéd kórteremből, egy kicsit mosolygott.

- Hogy van Nando?

Jól van, azt mondtál három hónapon belül felépül csak agyrázkódása volt, és  eltört a jobb lába. És Lewis,, hogy van?

Megráztam a fejemet. És a vállára hajtottam, majd zokogni kezdtem.

ekkor újra elkezdtem zokogni és a föld is elkezdett velem forogni. Majd minden elsötétedett. Egy kórteremben tértem magamhoz, Raque és Nando ült az ágyam mellett.

-         Sammy, hogy érzed magad?

-         Lewis, hogy van?

-         Lewis komába esett…- mondta Nando lehajtott fejjel.

-         Az én hibám… Nem figyeltem eléggé, bocsáss meg.

-         Nem, nem a te hibád, Nando ne emészd magad, egyszerűen…- ekkor megint sírni kezdtem. Másnap kiengedtek a korházból, de én ott akartam vele maradni, ott nem akartam egyedül hagyni, bármikor magához térhet, és akkor nekem is ott kell lennem mellette.

-         Sammy, menj haza, pihenj le, ha bármi van, szólunk, kérlek, tegnap óta semmit sem aludtál.

-         Jó, jól van, hazamegyek, tényleg rám férne egy kis alvás.

-         Rendben, holnap majd találkozunk.

-         Ok, sziasztok.

Elindultam ki, ki a kórházból, és rémisztően féltem. A szálloda ajtajában összefutottam Jensonnal.

-         Hogy van? Sammy?

Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, láttam rajta, hogy őt is mélyen érintette, látszott rajta.

-         Jenson, én rémisztően félek.

-         Sammy, én is, holnap bemegyünk együtt a korházba?

-         Igen, Jenson jó ötlet.

Bementem a szobámba, a mi szobánkba, és sírva az ágyra dőltem. Reggel kopogásra keltem, Jenson és Sebi volt az.

-         Jó reggelt, ugye nem keltettünk fel?

-         Nem skacok, már fent voltam, pár perc és indulhatunk, addig gyertek be.

A fürdőszobában próbáltam egy kicsit rendbe tenni magamat, bár nem nagyon sikerült.

Bent a kórházban, már ott volt Anthony és Martin kint beszélgettek.

-         Sziasztok!

-         Sziasztok, van valami híretek?

-         Nincs még semmi, az orvos majd mindjárt jön.

-         Oké.

-         Látom nem nagyon aludtál.

-         Hát igen.

-         Sammy, én bemegyek Nandohoz egy kicsit, te nem jössz velem?

-         Megyek.

Beléptünk a kórtermébe, békésen aludt.

-         Gyertek csak nyugodtan.

-         Nem zavarunk?

-         Dehogyis. Gyertek csak. Van valami új hír Lewisról?

-         Nincs, az orvos egy fél órán belül ad tájékoztatást. És te, hogy vagy?
Jól vagyok. Elvileg 3 nap múlva kiengednek.

-         Az jó.

-         Sammy! Sammy!- Martin rontott be az ajtón.

-         Igen?

Folytatás

Sziasztok!

Mostanában nagyon le vagyok foglalva. Egy csomó versenyen veszek részt, itt van a ballagás, és majd nem leszek itthon egy ideig.Így most kb. ilyen időnként tudok jelentkezni, bár ha jól alakulnak a dolgok akkor, szombat-vasárnap talán feltok rakni 2 részt.

Na szóval itt a folyt. Olvassátok el remélem tetszik...Várom a komikat.

Nagyon sokan kicsúsztak a pályáról, mentek neki a falnak vagy éppen egymásnak, piros zászló, hirtelen képet váltottak. Az ezüst Mclaren autó darabjaira széthullva állt a pálya közepén. A kocsiba oldalról Alonso piros Ferrarija volt belefúródva. A Red Bull a McLaren előtt oldalára fordulva állt. Mark kiszállt a kocsiból rögtön ő megúszta. Lewis nem mozdult. A versenymérnöke folyamatosan szólongatta, válasz semmi. Mark fel tette a kezét és mutatta nagy a baj. Nando szép lassan kecmergett ki a kocsiból, lábra nem tudott állni. Válasz még mindig semmi, nem reagál, a boxban mindenki figyel, Ron arca egyre komorabb, én pedig sírva a földre rogytam. Ismételik a balesetet csak fél szemmel pillantok oda. Lewis épp az egyik roncsot probálja kikerülni a pályán, a nagy csata hevében Mark és Nando már nem tud fékezni, Nando oldalról belefúródik a McLarenbe, Mark pedig szinte átröpül felette. Mutatják az élő képet megjelent a mentőhelikopter. Lewist nem tudják kiszedni a roncsokból. A rádió túlsó végén meghalljuk hirtelen Lewist.

-         Lewis! Lewis! Mondj valamit. Hogy vagy! Mit érzel.

-         Segítsen valaki, valaki segítsen,  fáj rémisztően fáj.

-         Lewis Lewis…szólalj meg- ordítja a versenymérnöke.

-         Raque én megmondtam, én megmondtam.

Egyre feszültebb és reménytelenebb lett a helyzet a boxban. Nandot kiszedték és beletették a mentőhelikopterbe, mutatta, hogy minden rendben van, legalább ő jól van. Lewist is végre kiszedték, rögtön levették róla a bukósisakot. Ömlött a fejéből a vér, az egész overálja véres volt. Gyorsan betették a mentőhelikopterbe. Mi is elindultunk a kórház felé. A folyosón a várakozás öldöklő volt. Mindenki csöndben ült kint. Már hét órája ott ültünk, mindenki rémisztően el volt keseredve. Megérkeztek az újságírók is. Végre az orvos lépett ki az ajtón.

-         Hogy van, doktor úr?- mindenki kérdezte kórusban.

-         A beteg állapota továbbra  is kritikus, több bordája eltört, összeomlott a tüdeje, eltört a jobb lába, a jobb könyök szilánkosra tört, súlyos koponyasérülése van, és több belső vérzése is volt. Kétszer kellet újraéleszteni. A beteget jelen pillanatban magánál van, stablizáltuk az állapotát az elkövetkezendő 2  hét nagyon-nagyon  kritikus.

Mindenki döbbenten állt, Ron és Martin arcán láttam a csalódottságot.. Martin a falnak fordult és zokogni kezdett. Anthony sokkos állapotba került…

     -     Kérem doktor úr! Mennyi esélye van a teljes felépülésre??-kérdeztem pedig tudtam, hogy a válasz nem az lesz amit hallani szeretnék..

- Egyelőre nem túl sok mindent lehet mondani, de jelen pillanatban nagyon kevés esély van arra, hogy teljesen  felépüljön. Az elkövetkező 2 hét nagyon kritikus…

Kifürkészhetetlen út- 9. rész

Sziasztok itt van az új rész! Olvassátok el és írjatok komikat! Jó lenne ha összejönne 3-4 komi!!
 
A Száguldás az élet rögös aszfaltcsíkján, következő része elérhető a http://szaguldasazelet.blogspot.com/  címen.


Én a boxból figyeltem végig az első szabadedzést, és utána elmentem a büfébe reggelizni. A telefonom csörgött, Raque volt az.

-         Szia, hogy sikerült tegnap?

-         Életem legszebb napja volt. Rémisztően romantikus, érzelemdús, csodálatos estét töltöttünk együtt. Figyi átmegyek hozzátok, mert le fog merülni a mobilom.

-         Ok, várlak, mindent mesélj el majd.

-         Ok.

Elindultam a Ferrari boxja felé. Raque rögtön letámadott.

-         Szia!

-          Szia!

-         Na, mesélj!

-         Először is elmentünk egy kellemes étterembe megvacsoráztunk, elsétáltunk a tengerpartra, ott egy kis sátor volt, ott töltöttük az éjszakát, aludni persze egy percet sem sikerült, reggel megnéztük, ahogy felkel a nap, és….- nyújtottam felé a kezemet, amit eddig takargattam. - és megkérte a kezemet.

-         Óh, Sammy, ez gyönyörű, csodálatos, hú, nem is gondoltam volna Lewisról, hogy ilyen romantikus. Nando gyere!

-         Igen lányok, mi a helyzet, szia Sammy!

-         Szia!

-         Óh, milyen gyönyörű gyűrű, csak nem?

-         Csak de- mosolyogtam rá.

-         Gratulálok.

Nando átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-         Lewisnak nagyon jó ízlése van.

-         Jaj, köszi Nando

-         Na, csajok nekem most mennem kell, összefuthatnánk majd négyesben.

-         Ok, majd még beszélünk.

Elindultam vissza a McLaren boxjába. Végignéztem a 2. szabadot, majd másnap a harmadik szabadedzést is. Hamarosan kezdődik az időmérő.

-         Drukkolok Lewis!

-         Köszi.

-         Szeretlek, kicsim.

-         Én is bajnokom, egyetlenem.

Átöleltük egymást majd ujjaimat keresztbe tettem, és az időmérőt bámultam. Megnyerte a Q1-et, a Q2-ben a második lett, utolsó körök, utolsó másodpercek. Lewis egy nagyon-nagyon gyors körön van kint. És…………...………….Megnyerte!!!!!! A boxban mindenki tapsolt és őrjöngött. Este beszélgettünk a gyerekekről, a családról. Azt mondta, hogy örülne egy kisgyermeknek. Én is nagyon örülnék, bevallom. Este nagyon szörnyű dolgot álmodtam, Lewis balesetet szenvedett, az eső hirtelen leszakadt, és ő ott ült a roncsban. Nem mozdult. A korházban azt mondták, hogy nem tudnak rajta már segíteni, meghalt. Szörnyű volt, olyan furcsa érzésem van, remélem nem fog semmi baj történni, ez csak egy álom volt nyugi Sammy. Nyugodj meg, csak egy rossz álom. A versenyt Lewis megnyerte, és nagyon jól teltek a következő hónapok. Lewis sorra nyerte a futamokat, sok időt töltöttünk együtt, élveztük az életet. Most it vagyunk a Brazil nagydíj reggelén, és nagyon félek. Félek, mivel tegnap óta nagyon furcsa érzésem van, azt álmodtam, hogy meghalt, meghalt az az ember, akit a legjobban szerettem. Ugyanezt álmodtam még az Ausztrál futam előtt is, és akkor Lewis megnyerte a futamot. Most sem lesz semmi baj. ,,Sammy, nyugodj meg”

Néztem, ahogy békésen alszik mellettem. A fejemet a mellkasára tettem, és hallgattam a szívdobogását.

-         Jó reggelt!+

-         Neked is Sammy.

-         Lewis ugye vigyázni fogsz magadra ma a pályán.

-         Igen, mindig vigyázok. Miért?

-         Semmi, csak nélküled nem tudnám elképzelni az életemet.

-         Én sem, nélküled.

-         Tudod, te vagy az életem értelme.

-         Nekem meg te. Sammy szeretlek.

-         Én is. Nagyon drukkolok neked ma.

-         Kösz. Remélem sikerül.

-         Sikerülni fog. Figy elég, ha pontszerző helyen behozod a gépet.

-         Tudom.

-         Szinte már a kezedben van a trófea.

Elkészültünk, megreggeliztünk, majd elindultunk a pálya felé, ott volt Nick, Linda, Carmen, Anthony, Ramirez, és eljött Dennis is. Megint hatalmába kerített az a furcsa érzés. Raquet pillantottam meg az ajtóban.

-         Szia, hát te meg itt, hogy-hogy?

-         Szia…. Most úgy gondoltam átjövök ide egy kicsit, Nandoval tegnap beszéltük meg, azt mondta, hogy ő is átjön a verseny után.

-         Hát, jól van, amúgyis valakivel beszélnem kellett.

-         Miért, valami baj van?

-         Tudod, nagyon rossz előérzetem van. Már másodjára álmodom ugyanazt.

-         Mit?

-         Azt, hogy Lewis balesetet szenved, és …..

-         És?

-         És meghal…

-         Sammy hidd el nem lesz semmi baj, csak nagyon félsz attól, hogy elveszíted. Ezért álmodsz ilyeneket.

Mindenki izgatottan figyelte a versenyt, Lewis vezetett mögötte közvetlen Alonso és Webber csatázott. Már csak 3 kör volt hátra kezdtem fellélegezni, de ekkor hirtelen el kezdett zuhogni az eső.