Ott ültem az interjúszobában. Jobbra Lewis, balra Nico a csapattársam ült mellettem. Mindketten gratuláltak nekem és az újságírók sorra tették fel a kérdéseket.
- Jamie, milyen érzés itt ülni, és milyen érzés az, hogy az első versenyeden sikerült győznöd?
- Nagyszerű érzés, egyszerűen felfoghatatlan. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy e között a 2 srác között ülhetek itt. Rémisztően köszönöm a csapatnak, a skacoknak a gyárból, a Mercedes szakembereinek, Martinnak, Tomnak és Dennisnek. Köszönöm, hogy ilyen csodálatosan felkészítettek a Forma1-re, hogy ilyen szinten támogatta és, hogy mindig mellettem álltak. Egyszerűen leírhatatlan az amit most érzek….
- Milyen érzés, hogy sikerült történelmet írnod? Te lettél a legjobb kezdő, a legfiatalabb pole-s, a legfiatalabb futamgyőztes és a legfiatalabb autóversenyző, aki a VB- tabellát vezeti.
- Igen. Nagyszerű érzés. Úgy érzem ennél jobban nem is lehetett volna kezdeni, de nem szabad, hogy elszállnunk és a babérjainkon ülnünk, a legfontosabb a folyamatos fejlesztés és az, hogy a földön tudjunk maradni.
Még válaszoltam pár kérdésre, de már alig vártam, hogy Sophie-t, apát és Jina-t átölelhessem. Apa nyakába ugrottam, mindenki gratulált nekem és mindenki engem ünnepelt. Megláttam az ünneplő tömegben Sophie-t átöleltem, majd hosszú percekig csókolóztunk. Még hosszú ideig ünnepeltünk, vagyis inkább ünnepeltek a többiek, mivel én csak ott ültem a sarokban, és próbáltam feldolgozni a dolgokat, azt hogy az életem pár nap leforgása alatt a feje tetejére állt...
A nagy médiafelhajtás, a sok cikk ami rólam szól, az hogy pár nap után már mindenki, mindent tudni akar rólam. Egyszerűen túl sok volt. Némán figyeltem a tömeget, a mindig komoly, szigorú munkásokon valami mást láttam most, mindegyik arcán ott volt az elégedettség, a felszabadult öröm. Apa is olyan boldog volt, mint még soha. Ami számomra is a legnagyobb elégtételt jelentette. Ő neki köszönhetem az egész pályafutásomat, azt amilyen most vagyok, azt hogy most itt ülök. Úgy döntöttem jobban járok, ha hazamegyek, vissza a szállodába, hogy kipihenhesem, a mai nap fáradalmait. Beültem a kocsiba benyomtam egy kis rádiót, éppen az a szám ment, mint amikor Spa-ba mentünk apuval és Jina-val, még 2002-ben. Dúdolgattam a számot, nézegettem a kissé kihalt város utcáit. Csak pár fiatal tarthatott hazafele a buliból, pont annyi időseklehettek, mint körübelül én. Megérkeztem a szállodába gyorsan letusoltam ás szó szerint belezuhantam az ágyba. Pár perc alatt mély álomba szenderültem. Arról álmodtam, hogy ott vagyok Brazíliában épp a világbajnoki címemet ünnepelem, őrjöng a tömeg. Eufórikus a hangulat, épp valaki hív felveszem a telefont Jina az. Nagyon zaklatottan beszél, azt mondja, hogy üljek le. Az6t mondja valami borzalma történt. Azt mondja, hogy apa meghalt. Látom magamat, látom, ahogy egy világ omol össze bennem, látom magamat pár hónappal később. Látom, ahogy Jina-val veszekszünk. Látom, hogy nagyon kiborul. Látom magamat pár nappal később, ahogy a kórházban ülök és az orvosok azt mondják, hogy már nem tudtak rajta segíteni. Felébredek hirtelen. A fejemben furcsa érzések tömkelege. Jamie semmi baj ez csak egy álom volt nyugtatom magamat. De ki az akit elvesztettem, olyan kusza volt az egész és mégis olyan élethű. Apa nem halhat meg és az a másik ember sem halhat meg. Miért álmodtam ilyet? Nem tudom. A gondolatmenetemet egy telefonhívás szakítja félbe. Sophie az.
- Szia Jamie! Hogy aludtál?
- Nem túl jót, nagyon rossz dolgot álmodtam, de ez most nem fontos. Egyébként neked, hogy telt az este.
- Hú apa óriási bulit csapott nagyon boldog volt. És azt kérdezte nem-e lenne kedved eljönni hozzánk? Bemutatnám anyut és kicsit lehetnénk együtt. Apa is direkt arra a napra szabit vett ki.
- Oh fantasztikus ötlet.
- De attól még ma is találkozhatunk.
- Jó akkor menjünk el egyet fagyizni, vagy ilyesmi.
- ok jó ötlet.
Nagyon jól teltek a napjaim Sophie-vel megvolt mindkét családi vacsi. Fantasztikus volt az egész úgy érzem ő az a lány, aki mindig is kerestem. Ő olyan csodálatos, megértő és gyönyörű. A legtökéletesebb lány, akivel találkoztam is valaha.
Itt vagyok a Brit Nagydíjon, Silverstonban. Az idő most különösen jó, felhő alig-alig van az égen, a szél is csak enyhén lengedezik. A világbajnoki tabellát vezetem és ez nagyon jó, élvezem az életet és Sophie-val is nagyon jól kijövünk. A kocsi is nagyon ok, szóval nem panaszkodhatok. Most vagyok a legkiegyensúlyozottabb, és a legboldogabb. Nem is lehetne szebb. Most itt sétálok a Paddock-ban, lágy szellő simogatja a bőrömet, épp a Motorhomba tartok.
- Szasztok skacok!
- Szia Jamie!
- Apát nem láttátok?
- Hátul van Jinával.
- Ok.
Elindultam a folyosón, szép csendben, és az ajtó mögül, két ember beszélgetésének foszlányait hallottam. Apa és Jina volt az. Közelebb mentem egy kicsit és el kezdtem fülelni.
- Jina nem mondhatom meg neki, Nem szabad megtudnia. Érted????
- Apa, szerintem joga van tudni. Tudom biztos nagyon ki lesz akadva, és nehezen tudná kezelni a helyzetet, tudom… De akkor is joga van hozzá.
- Jina, kérlek vigyázz majd rá, tudom, hogy meg fog szakadni a szíve, de ne hagyd majd neki, hogy abba hagyja a versenyzést. És kérlek te se légy majd szomorú, tudod nem lehet a dolgokon változtatni… sajnos…kicsim kérlek soha ne add fel, és na engedd azt, hogy ő is bármikor feladja. Egyszer amúgyis vége lesz mindennek, használjuk ki ezt a maradék 1-2 hónapot….
- Apa szeretlek, ne hagyj itt, ilyen nem lehet miért mindig mi velünk történik ilyen?
A szememmel a kulcslyukon keresztül a kis szobát bámultam. Jina és apa sírt… Jina átölelte apát szorosan és azt mondta neki
- Apa a rák az nem játék…. Biztos van valami ami segíthet, biztos.
- Kicsim nem nincs, megmondták az orvosok… Rajtam már nem lehet segíteni.
Egy világ omlott össze bennem. Nem lehet, nem… Istenem miért??? Nem hagyhat itt, anya után nem veszíthetem el őt is. Neeeeem… A könnyek a szemembe szöktek… Alig tudtam visszatartani a sírást.
- Jamie!!- Ordította valaki.
- Igen?
- Te kis pókerbajnok, gyere.. Most végre le foglak győzni!- vigyorgott rám az egyik legjobb barátom Kubica.
- Ok, menjünk. - Mondtam neki búsan.
- Valami gond van?
- Nem, semmi…semmi gond nincs.
- Ok. Pedig olyan komor arcot vágsz.
Felmentünk egy kis szobába. Az asztal körül ott ült Nico, Nando, Kovalainnen, és még páran. Én is elfoglaltam a helyemet. Osztottak lapokat. De én nem nagyon foglalkoztam semmivel, csak néztem magam elé, komoran, búsan.. próbáltam visszatartani a könnyeimet, de alig tudtam.
- Jamie. Mondd el mi a baj. Látjuk rajtad, hogy valami nem stim. Bennünk megbízhatsz.
Továbbra is cak néztem magam elé, egy könnycsepp szánkézott végig az arcomon.
- Semmi baj ….
Felálltam és kirohantam a teremből. Futottam a Paddockon keresztül majdnem fellöktem Martint. Felrohantam a pihenőmbe.
- Jamie! Mi a baj, mi volt ez az előbb?
- Semmi, bajom nincs, Martin és bocs. Nem direkt volt.- Jamie látom, tényleg semmi baj, végülis csak sírtál.
- Nem sírtam, csak valami belement a szemembe.
- Ahha, akkor jó, de ha bármi baj van, nekem elmondhatod.
Nem lehet ez igaz. Még mindig nem tudtam felfogni, nem is aludtam semmit sem már 3 napja. A szemeim teljesn leragadnak, de az agyam egy másodpercre sem áll le, nem tud kikapcsolni. A szabadedzéseken kétszer sikerül nekimennem a falnak. Az időmérőn is csak a 4. rajtkockát szereztem meg. Ma verseny….Remélem sikerül.
Beszálltam a kocsiba és elindultam. A rajt nagyon jól sikerült másodikként fordultam el. A verseny közben el kezdet az eső is zuhogni, így ki kellett jönnöm kereket cserélni. Jól sikerült a boxkiállás, és a 2. helyre jöttem vissza szorosan Nando mögé.es kanyarban sikerült megelőznöm őt, így átvetem a vezetést. Már csak 5 kör olt hátra éreztem kezd elhagyni az erőm. Éreztem a forróságot a testemben és eközben a hideg rázott ki. Egyre homályosabban láttam mindent. ,, Jamie, ki kell bírnod.” Erőt vettem magamon, és az utolsó tartalékokat kezdtem felhasználni. Már csak két kanyar…… SIKERÜLT!
A mérnököm a csapatrádión ordítozott, de hallani is egyre nehézkesebben sikerült bármit is.
Kiszálltam a kocsiból, felmentem a pódiumra és a brit himnuszt hallgattam, Odaadták a trófeát, felemeltem a magasba majd magam elé tartottam. Hirtelen minden egyre homályosabb lett, alig hallottam valamit a fülem elkezdett sípolni, éreztem, hogy szédülök, a trófea csúszott ki a kezemből, hallottam ahogy darabokra törik, és hirtelen minden elsötétedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése