Mindenki döbbenten állt, Ron és Martin arcán láttam a csalódottságot.. Martin a falnak fordult és zokogni kezdett. Anthony sokkos állapotba került…
- Kérem doktor úr! Mennyi esélye van a teljes felépülésre??-kérdeztem pedig tudtam, hogy a válasz nem az lesz amit hallani szeretnék..
- Egyelőre nem túl sok mindent lehet mondani, de jelen pillanatban nagyon kevés esély van arra, hogy 100%-osan felépüljön. Az elkövetkező 2 hét nagyon kritikus…
Mindenkit lesújtott a hí
- Bemehetek hozzá?
- Pár perc.
- Magánál van?
- Igen.
Elindultam az ajtó felé… Az egész testem remegett. Lehúztam a kilincset és elindultam lassan az ágy felé. Amikor megláttam alig tudtam visszatartani a zokogást, az arca teli volt vágásokkal, sebekkel.
- Lewis, hogy vagy?
- Megvagyok.
- Lewis szeretlek, fáj valamid?
- Mindenem. Én is szeretlek. Sammy, segíts!
- Mit lewis, mi a baj?
Ekkor hirtelen a gépek sípolni kezdtek, lewis szeme becsukódott.
Kirohantam a korteremből és ordítani kezdtem
- Orvost, orvost!!!!!Segítség!!!!!Segítség!!!!- a földra rogytam zokogva.
- - Nem veszíthetem el, nem veszíthetem el ezt az embert. Nem.
Istenhez kezdtem fohászkodni, és fiigyeltem a ki-be rohangáló orvosokat.
- Sammy. Mondott valamit?- kérdezte tőlem Linda.
- Igen, igen, beszéltünk.- mindenki rám figyelt.
- És miről, hogy volt?
- Nem volt jól, nagyon nem, nagyon nem.
A hangulat egyre rosszabb lett, ekkor Raque lépett ki a szomszéd kórteremből, egy kicsit mosolygott.
- Hogy van Nando?
Jól van, azt mondtál három hónapon belül felépül csak agyrázkódása volt, és eltört a jobb lába. És Lewis,, hogy van?
Megráztam a fejemet. És a vállára hajtottam, majd zokogni kezdtem.
ekkor újra elkezdtem zokogni és a föld is elkezdett velem forogni. Majd minden elsötétedett. Egy kórteremben tértem magamhoz, Raque és Nando ült az ágyam mellett.
- Sammy, hogy érzed magad?
- Lewis, hogy van?
- Lewis komába esett…- mondta Nando lehajtott fejjel.
- Az én hibám… Nem figyeltem eléggé, bocsáss meg.
- Nem, nem a te hibád, Nando ne emészd magad, egyszerűen…- ekkor megint sírni kezdtem. Másnap kiengedtek a korházból, de én ott akartam vele maradni, ott nem akartam egyedül hagyni, bármikor magához térhet, és akkor nekem is ott kell lennem mellette.
- Sammy, menj haza, pihenj le, ha bármi van, szólunk, kérlek, tegnap óta semmit sem aludtál.
- Jó, jól van, hazamegyek, tényleg rám férne egy kis alvás.
- Rendben, holnap majd találkozunk.
- Ok, sziasztok.
Elindultam ki, ki a kórházból, és rémisztően féltem. A szálloda ajtajában összefutottam Jensonnal.
- Hogy van? Sammy?
Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, láttam rajta, hogy őt is mélyen érintette, látszott rajta.
- Jenson, én rémisztően félek.
- Sammy, én is, holnap bemegyünk együtt a korházba?
- Igen, Jenson jó ötlet.
Bementem a szobámba, a mi szobánkba, és sírva az ágyra dőltem. Reggel kopogásra keltem, Jenson és Sebi volt az.
- Jó reggelt, ugye nem keltettünk fel?
- Nem skacok, már fent voltam, pár perc és indulhatunk, addig gyertek be.
A fürdőszobában próbáltam egy kicsit rendbe tenni magamat, bár nem nagyon sikerült.
Bent a kórházban, már ott volt Anthony és Martin kint beszélgettek.
- Sziasztok!
- Sziasztok, van valami híretek?
- Nincs még semmi, az orvos majd mindjárt jön.
- Oké.
- Látom nem nagyon aludtál.
- Hát igen.
- Sammy, én bemegyek Nandohoz egy kicsit, te nem jössz velem?
- Megyek.
Beléptünk a kórtermébe, békésen aludt.
- Gyertek csak nyugodtan.
- Nem zavarunk?
- Dehogyis. Gyertek csak. Van valami új hír Lewisról?
- Nincs, az orvos egy fél órán belül ad tájékoztatást. És te, hogy vagy?
Jól vagyok. Elvileg 3 nap múlva kiengednek.
Jól vagyok. Elvileg 3 nap múlva kiengednek.
- Az jó.
- Sammy! Sammy!- Martin rontott be az ajtón.
- Igen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése